Kárpátalja megyeszékhelyének arculatát nagyban meghatározzák jellegzetes fái és cserjéi: az Ung-parti hársfasor, a belvárosi utcákat szegélyező szakurák és magnóliák, na meg a parkok, közterek tölgyei, fenyői, juharfái. Ezek közül számos különleges fajta meghonosítása Laudon István gimnáziumi tanárnak köszönhető, akinek természet iránti rajongása nem mindennapi gyűjtőszenvedéllyel párosult.

Laudon István (1862—1924) ungvári értelmiségi családban született, gimnáziumi tanulmányai után Budapesten szerzett bölcsészdiplomát, majd doktori címet. Hazatérve az ungvári királyi főgimnázium latintanára lett. Szívesen és sokfelé utazgatott, bejárta az Osztrák-Magyar Monarchiát, megfordult Itáliában s többhónapos tanulmányutat tett Egyiptomban. Innen állítólag egy múmia kezének darabjait is magával hozta, s a leletet az ungvári gimnázium múzeumának ajándékozta.

Ám utazásaiból leginkább növénymagokat, facsemetéket, cserjéket és herbáriumokat hozott haza. A növények egy részét saját, Szobránc utcai  kertjében ültette el. A kert egyre terebélyesebb lett az évtizedek során, leggazdagabb része ma a megyei gyermekkórház parkjához tartozik. A helyiek Laudon-arborétumként emlegetik a kertet, melynek legfőbb díszei közé tartozik a magnólia, a fekete fenyő, a ginko és a japánciprus.

1892-ben a fáradhatatlan tanár elültetett néhány ritka fajtájú fát a várdomb tövében, s ezzel voltaképp alapítójává vált a későbbi botanikus kertnek. Igen alkalmas helyet választott a telepítéshez, hiszen a botanikus kert elhelyezkedése aligha lehetne kedvezőbb: északról a várdomb megóvja az erős széltől, emiatt, ha beköszönt a zord idő, még a mediterrán növények is képesek átvészelni a téli kertben a kisebb fagyokat. Dél felől az Ung folyó határolja a több mint 4 hektárnyi területet. A kert három teraszon terül el, egyharmada a folyó feletti első és második teraszon, kétharmada a völgybe vezető domboldalon. Felső és alsó részei között a szintkülönbség 22 méter. Vulkanikus eredetű alaptalaját vastag, termékeny vályogtalaj fedi. Ültetvényeit földrajzi elv alapján telepítették, külön részlegeken helyezték el az amerikai, kaukázusi, közép-ázsiai, kínai, távol-keleti országok egzotikus növényeit.

Az Ungvári Nemzeti Egyetemhez tartozó botanikus kertet hivatalosan 1946-ban nyitották meg és már az első évektől kutatóintézetként működött. Napjainkban elsősorban az UNE hallgatóinak tudományos gyakorló- és kutatóterepe.

A park idős és különleges fáinak jelentős az eszmei értéke. Legértékesebb az idős nyugati ostorfa (Celtis occidentalis), mely valószínűleg még Laudon ültetése, s becslések szerint 6 millió forint feletti értéket képvisel.  Hasonlóan értékes a kislevelű hárs (Tilia cordata), a  kocsányos tölgy (Quercus robur) és a korai juhar (Acer platanoides).

Az ungvári polihisztor nevéhez egy jelentős tudományos felfedezés is fűződik, 1902-ben Királymezőn egy új fenyőfajt talált. Az Elshotzia patrini  néven törzskönyvezett fa Kárpátalja hegyvidéki járásaiban honos.

A szenvedélyes természetbúvárt a máramarosi hegyekben, túrázás közben érte a halál. Szülővárosában, a Kálvária-temetőben helyezték örök nyugalomra. Emlékét Ungvár százéves fái őrzik.

A múlt megismerésének sokféle módja van. Egy ország, régió vagy tájegység történelméről, a valaha élt emberek történetéről a temetők sokat elárulnak. De nemcsak a múltról mesélnek, tükröt tartanak a jelennek is.

Rendhagyó körutunkon ezúttal Kárpátalja néhány nagy múltú temetőjét, titkokat is rejtő kriptáját és kevésbé ismert vagy lassan feledésbe merülő temetkezési helyét keressük fel.

A soknemzetiségű Kárpátalja a múltban is számos nép otthona volt, de a nemzetiségek aránya radikálisan megváltozott az elmúlt századok során. Ma már alig hallani magyar szót az ungvári Korzón.  Ám ha felkeressük a Kálvária-temetőt, a város legrégebbi és legszebb, méltóképpen gondozott sírkertjét, magyar feliratú sírok sorait látjuk. Igaz, ezekben a sírokban 50-100-150 évvel ezelőtt elhunyt ungváriak nyugszanak.

A Kálvária a vidék nagy múltú dinasztiáinak nyughelye, itt található például a Laudon család sírboltja, s a Pálóczi Horváth família két obeliszkje. A kárpátaljai festőiskola alapítói, Erdélyi Béla és Boksay József szintén ebben a sírkertben alusszák örök álmukat, miképpen sok más, Ungvár történetében meghatározó szerepet játszó művész, tudós, tisztségviselő.

Kobály József ungvári régész, történész szerint egy tragikus sorsú szerelmespár is nyugszik a temetődombon. Az ungvári Rómeó és Júlia története 1892-re datálódik, ekkor tudta meg a katonai akadémiáról épp csak hazatérő ifjú Schaffer(?) Géza, hogy szerelmének családja hamarosan Sopronba költözik, s így kedvesével, Ágnessel el kell válniuk egymástól. Az elkeseredett  fiatalok öngyilkosságot követtek el, revolverrel szíven lőtték magukat. Együtt temették el őket,  tragédiájuk az egész várost megrázta.

A Kálvárián orosz, ukrán és szlovák feliratú sírok is vannak, ezek alakilag nemigen térnek el a régi magyar síroktól, a sírkövek alakját,  díszítőmotívumait leginkább a felekzeti  hovatartozás határozza meg. Az ukrán sírokon gyakrabban látható gravírozott kép, ez általában az elhunytat ábrázolja, de az újabb sírköveken a Szűz Mária-, angyal- és Krisztus-ábrázolások is kedveltek. Főleg falun jellemző, hogy a sírokat színes műanyagkoszorúkkal díszítik.

Az ungvári Kapos utcai sírkert merőben más képet mutat, mint a Kálvária. Évtizedekkel ezelőtt bezárták ugyan, de az őrzéséről, rendben tartásáról nem gondoskodtak. A régi sírkövek között kupacokban áll a háztartási szemét, a bejáratnál szétdobált flakonokat, üres üvegeket látni. A borostyánnal benőtt ősfák között megbúvó régi sírokat nehéz megközelíteni a burjánzó cserjék és gazok miatt. Sok a megrongálódott sírkő, némelyiken már alig vagy egyáltalán nem olvasható az elhunyt neve. Az egyik, jelenleg a földön heverő sírkő Lányi Gézáé, az egykoron híres cimbalomművészé, aki Dankó Pista kortársa, Gárdonyi Géza barátja, s Blaha Lujza kedvenc cimbalmosa volt.

Sokféle kultúra, sokféle nyughely

Roma sírok

Az Ungvár külterületéhez tartozó Radvánc temetőjében az ukrán és magyar sírok között sok a roma nyughely. Érdekes, hogy a padokon kívül kisebb asztalokat is látni a roma sírok körül. A környékbeliek úgy tudják, ünnepeken és évfordulókon a hozzátartozók ételt-italt hoznak a temetőbe, a sírokra is helyeznek belőle. A gyermeksírokon apró játékokat, lufikat látni.

A trauma, a vallásos hit és a régi népi hiedelmek elemeinek sajátos keveredése figyelhető meg abban a néhány évvel ezelőtti történetben, melynek helyszíne az Ungvári járáshoz tartozó Kincseshomok volt. A faluban több száz roma gyűlt össze a temetőben, várva egy néhány héttel azelőtt elhunyt kislány feltámadását. Híre ment, hogy tragikus körülmények közt meghalt gyermek megjelent az édesanyjának, megjövendölte nagyapja hamarosan bekövetkező halálát, valamint saját, 40 nappal későbbi feltámadását. Miután a nagyapa valóban elhunyt, s ezzel a jóslat első fele beigazoldódott, a rokonok, ismerősök a megadott napon a temetőben várták, hogy megérkezzen az ígért jel, és megnyithassák a sírt. A nap végén azonban a csodában reménykedő tömeg csalódottan hagyta el a temetőt.

Zsidó temetők és emlékhelyek

L. Juhász Ilona kutatásai nyomán derült fény arra a sok évvel ezelőtti eseményre, melynek helyszíne az ungvári zsidótemető volt. 1918-ban egy ifjú pár ezen a szokatlan helyszínen mondta ki a boldogító igent. A zsidó néphit ugyanis azt tartotta, hogy egy ilyen szertartással megállíthatóak a halálos járványok. Ebben az időben Ungváron is pusztított a spanyolnátha, s a város rabbijának elmondása szerint ennek akartak gátat szabni a rítussal, amelyet korábban más vidékeken is alkalmaztak már ugyanezzel a céllal. 

Kárpátalja történetében évszázadokon át fontos szerepet játszottak az itt élő zsidók. 1921-ben ezen a területen megközelítőleg 90 000-en vallották magukat izraelitának, a második világháború előtti években a lakosság mintegy 13%-a zsidó, számarányuk Ungváron és Munkácson ennél is magasabb.

Becslések szerint 1944-ben mintegy 80 000-100 000 kárpátaljai zsidót hurcoltak haláltáborokba. Csupán kb. 20 %-uk tért haza. A túlélők túlnyomó többsége később kivándorolt az USA-ba, Izraelbe és más országokba.

A független Ukrajna 2001-es, első népszámlálása szerint alig több mint félezer zsidó élt Kárpátalján az ezredfordulón.

Mára elsősorban az emblematikus épületek — a zsinagógák többsége a szovjet idők óta állami tulajdonban van — és az izraelita temetők őrzik a nyomát annak, hogy az egykor nagy számban itt élő zsidók hogyan formálták e vidék arculatát, kultúráját.

A zsidólakosság holokauszt előtti számarányának tükrében nem meglepő, hogy régi izraelita temetőket, temetkezési helyeket szinte minden nagyobb kárpátaljai településen találni. A sírkövek, temetők állapota különböző, ám az utóbbi évtizedekben a korábbiakhoz képest jóval több figyelem irányul a nyughelyek megóvására, elsősorban helyi és külföldi vallási, valamint civil szervezeteknek köszönhetően.

2009 szeptemberében Ungváron, a régi zsidó temetőben holokauszt-emlékművet avattak azon a helyen, ahová az ungvári gettóban meghalt áldozatokat temették. Az elmúlt években Kárpátalja több városában és településén úgyszintén emlékjeleket helyeztek el, fejet hajtva az elhurcolt és meggyilkolt kárpátaljai zsidók előtt.

S hogy a Kárpátaljáról kivándorolt zsidók identitásának is fontos része maradt a „kárpátaljaiság”, jól mutatja, hogy a 80-as évek óta évente összegyűlnek, 2015-ben pedig Izraelben emlékhelyet avattak közösségük emlékezetének megőrzése céljából.

Román sírok

Máramarosban a 14. század óta dokumentált a románok jelenléte. A 2001-es népszámlálás szerint Kárpátalja lakosságának 2,6 % román. Nagyjából egy tömbben, a Tisza jobb partján, a Técsői és a Rahói járásban, jellemzően falun élnek. Messze földön híres településük Felsőapsa, amit sokan Kárpátalja leggazdagabb falujának tartanak hatalmas, kastélyszerű, nem ritkán akár 50 szobás családi házai miatt. A három Apsa (Felső-, Közép-, Alsó-) temetőinek sírkövei is különleges látványt nyújtanak. A tekintélyes méretű márványsírköveken az elhunytak majdnem életnagyságú, teljes alakos gravírozott képei láthatóak.

Katonai temetők, katonasírok

Kárpátalján számos különböző korú katonasír és katonai temető található. A legkorábbiak közé tartoznak az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc honvédjeinek síremlékei. Többek közt Ungváron, Beregszászon, Munkácson és Nagydobronyban vannak honvédsírok, a máramarosi Terebesfehérpatakon pedig egy ruszin nemzetőr nyughelyét azonosították.  Az ungvári Kálvárián nyugvó Szegelethy János honvédhadnagy sírját csak nemrég, a 20. század második felében fedezték fel, elképzelhető tehát, hogy újabb, eddig még nem fel nem lelt honvédsírokra bukkanhatnak a szemfüles temetőlátogatók.

I. és II. világháborús katonai temető található Ungváron, Huszton és Kőrösmezőn, s vannak katonasírok a munkácsi temetőben, valamint más településeken is.

Kárpátaljai legmagasabb hegye, a Hoverla lábánál egy kevéssé ismert, I. világháborús osztrák katonai temető található. A német feliratú sírkövek tanúsága szerint a katonák szinte valamennyien ugyanazon a napon, 1916. augusztus 30-án hunytak el. A kísérteties hangulatú, félreeső temetőt néhány éve önkéntesek megtisztították, s ma már turistajelzések mutatják az oda vezető utat.

A Kálvária-sírkert közvetlen szomszédságában található a szovjet katonai temető, melynek bejáratát két korabeli tank vigyázza.

Kripták titkai

Kárpátalja régi kriptáinak többsége a katolikus templomok alatt található, az ilyen sírbolt jellemzően egyházi személyek, nemesi családok, magas rangú tisztviselők, tudósok végső nyughelye. S ahogy a sírkövek, ezek a temetkezési helyek is sokat elárulnak a vidék múltjáról, történelmi tragédiáiról, de a megboldogultak életének fontos vagy épp különös eseményeiről is.

Az ungvári görögkatolikus székesegyház kriptájában 1998-ban talált rá Puskás László atya az 1947-ben meggyilkolt Romzsa Tódor püspök maradványaira. A fiatal egyházi vezetőt felső utasításra a szovjet Belügyi Népbiztosság emberei mérgezték meg az ellene irányuló első sikertelen gyilkossági kísérletet követően, a kórházban. Romzsának valószínűleg azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó csatlakozni a pravoszláv egyházhoz, s papjait és híveit is a hatalom nyomásának való ellenállásra buzdította. A püspököt az ungvári székesegyházban temették el, ám sokan úgy vélték, testét elszállították, miután a templom 1949-ben a pravoszláv egyházhoz került. 1990-ben a görögkatolikus egyház visszakapta az épületet, de a kripta romos állapotban volt, látszott, hogy a nyughelyek többségét feldúlták.  

Végül, a sikeres feltárást követően a budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Intézetének munkatársai elvégezték a püspök maradványainak vizsgálatát és azonosítását. Az ereklyéket 2003-ban szállították vissza Ungvárra, s azóta a székesegyház egyik mellékoltárában őrzik.

Romzsa Tódor vértanú püspököt II. János Pál pápa 2001-ben boldoggá avatta.

A munkácsi Szent Márton székesegyház altemplomában sok neves kárpátaljai nyugszik, köztük Merényi János polgármester és hitvese, Nagy Piroska, a Segélyező Nőegylet elnöke. Ám érdekes módon a nagyszőlősi temető egyik obeliszkje szintén a polgármester emlékét őrzi, s a sírkövön ez a felirat olvasható: Merényi János, Munkács város polgármestere felejthetetlen jó férjemnek áldott kegyelettel meghalt 1890 febr hó 7. A sírkő másik oldalán csak ennyi áll: Nagy Emma 1840–1913. Talán sosem fogjuk megtudni, miért szerepel két különböző hölgy hitvesként a sírköveken, s Merényi János életének ez a tisztázatlan  furcsasága örökre megmarad rejtélynek.

Eltűnt sírok nyomában

Kárpátalján több országosan ismert művész született vagy élt hosszabb-rövidebb ideig, utcanevek, emléktáblák, iskolák és egyesületek őrzik az emléküket (a teljesség igénye nélkül: Petrőczi Kata Szidónia, Gyöngyösi István, Ilosvai Selymes Péter, Komjáthy Benedek, Dayka Gábor, Munkácsy Mihály, Bartók Béla, Révész Imre, Szép Ernő, Szabó Dezső). Ám közülük kevesen nyugszanak ebben a földben, s a két leghíresebb sírnak is nyoma veszett az idők során.

Dayka Gábor, a magyar szentimentalista költészet jeles alakja életének utolsó esztendejét töltötte Ungváron. 1796. október 20-án hunyt el, a Kálvárián helyezték örök nyugalomra. A múlt század második felében helyi irodalmárok még elképzelhetőnek tartották, hogy előkerül a sír, de mára fogytán a remény, hiszen az azóta lezárt temető legrégibb feliratai is évtizedekkel későbbről valók, mint Dayka temetésének éve.

Hasonló a helyzet a barokk költőnő, Petrőczi Kata Szidónia nyughelyét illetően. Tudjuk, hogy Beregszentmiklóson helyezték örök nyugalomra 1708-ban, ám a sír pontos helye ismeretlen. Az utóbbi időben az ott található kastélyban történtek ugyan régészeti feltárások, de azok nem a sír hollétét kutatták.

Hogy előkerül-e valaha a két nagy költő sírja, abban legfeljebb reménykedni lehet. Ám jelenleg is számos olyan emlékhely található Kárpátalján, melyet érdemes felkeresni az utazónak, ha alaposabban szeretné megismerni a vidék múltját, vagy egyszerűen kíváncsi rá, kik és hogyan éltek itt a történelem viharos évszázadai alatt.

További fotók a Kálvária-temetőről a galériában, kattintással nyílik.

Főbb források:

http://ungparty.net/blog/2012/03/04/eskuvo-a-temetoben/

http://karpatalja.blog.hu/2012/04/10/eskuvo_2087

http://www.hebraisztika.hu/attachments/00000456.pdf

http://www.uzhgorod.ws/architecture_calvary.htm

http://www.karpataljalap.net/?q=2017/02/26/feher-obeliszk-titka

Ahol nem tüntettem fel a fotó eredetét, ott saját fényképeket használtam.

Az ukrán Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-dikén elfogadott új ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelye hátrányosan érinti Ukrajna nemzeti kisebbségeit, mivel szűkíti nyelvhasználati jogaikat az iskolai- és a felsőoktatásban.

A nyelvi cikkely alapvetően a tetemes számú orosz kisebbséget célozza, ám szó sincs róla, hogy a regnáló ukrán kormány, élén az oktatási miniszterrel, ne készült volna fel a magyarokból: érveik közt első helyen szerepel a magyar iskolák végzőseinek gyenge érettségi vizsgaeredménye ukrán nyelvből.

A törvény támogatói a mindenkori gyarmatosítók arroganciájával állítják, az államnyelv tökéletes elsajátítása a szülőföldön való boldogulás legfőbb feltétele, vagyis akár felismerik az érintettek, akár nem, a törvény a kisebbségek érdekét szolgálja. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy interjúban elmonta, személyes meggyőződése, hogy a kárpátaljai magyarok igenis szeretnének helyben érvényesülni, s az ezt lehetővé tevő oktatásügyi változtatásokat a kormánytól várják.

Az okatatási reformokat előirányzó törvény burkolt politikai célkitűzése  nyilvánvalóan a nyelvileg egységes Ukrajna, s habár az itt élő oroszok létszáma és erős nyelvi öntudata miatt erősen kétséges ennek gyors megvalósíthatósága, az, sajnos, nagyon is előfordulhat, hogy az alig 150 ezres, évről évre csökkenő számú kárpátaljai magyarság — az ukrajnai kisebbségek közül elsőként — a homogenizáló törekvések áldozatává válik.

A törvényt elfogadó parlamenti szavazást követően a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek heves tiltakozása még alig keltett visszhangot az ukrán politikai diskurzusban. Miután Porosenko elnök is aláírta a törvényt, a magyar kormány kemény hangú nyilatkozatokban ítélte el a nemzetközi egyezményeket is sértő nyelvi cikkelyt, s retorikájával egyszersmind megalapozta a további viták nyelvi stílusát. Ukrajna hátba szúrta Magyarországot, fogalmazott Szíjártó Péter külügyminiszter, a számonkérés és a sértődöttség pedig a későbbi nyilatkozatoknak is jellemző alaptónusa lett. Ahogy várható volt, Kijev nem hátrált meg azonnal, a szemrehányásokra meglehetősen flegmán és lekezelően reagált. Hamar előkerült a mostanában mind gyakrabban bedobott szeparatista jelző is a kárpátaljai magyarokat illetően, sőt, még egy hevenyészett minitüntetést is sikerült toborozni az ungvári magyar konzulátus elé.

A továbbiakban kudarcba fulladt ukrán-magyar párbeszédkísérletek, elmaradt tárgyalások és mély uniós csend kísérte az immár hatályba lépett törvény útját. Jól jellemezte a kialakult helyzetet, hogy az Európa Tanács főtitkárának a törvényt illető állásfoglalásáról merőben ellentétes tartalmú beszámolók jelentek meg az ukrán, illetve a magyar sajtóban. Az ukrán fél továbbra is hangsúlyozta: a kisebbségek ellenállásának eredője az, hogy félreértik a nyelvi cikkelyt. Ezzel a többször is hangoztatott érvvel mintegy értelmezési problémává igyekezett degradálni a kisebbségjogi kérdést. Elképzelhető viszont, hogy ez amolyan burkolt célzás volt arra, hogy az ominózus cikkely egyik passzusa akár kiskapuként is értelmezhető: e szerint az uniós nyelvek valamelyikén, tehát akár magyarul is oktatható néhány (számbelileg pontosan meg nem határozott) tantárgy a nemzetiségi iskolákban.

A kétoldalú miniszteri találkozót követően most a felek a Velencei Bizottság állásfoglalására várnak. Kijev ígéretet tett: figyelembe veszi a nemzetközi szervezet véleményét.

Közben a kárpátaljai magyarok  csalódottan vették tudomásul a gyermekeik jövőjét elbizonytalanító törvény elfogadását. A háború okozta sokk még el sem múlt, máris itt az újabb trauma.  S habár hálásak Magyarország határozott kiállásáért, azért vannak, akik attól félnek, ha a magyar kormány folytatja a politikai retorziókkal való fenyegetőzést, az ukrán revans sem várat majd magára, s  végül az egésznek a kárpátaljai magyarok isszák meg a levét. 

Aki a közösségi oldalakon bóklászik, észreveheti, hogy a kárpátaljai magyarok profilképeinek sarkában mind gyakrabban tűnnek fel nemzeti motívumok: zászló, címer, Nagymagyarország-térkép. Talán azért válhatott most fontossá a nemzeti érzelem ilyesféle hangsúlyozása, mert ami eddig természetes volt — hogy ide tartoznak, s magyarként is teljesértékű, a többséggel egyenrangú polgárai Ukrajnának —, az most bizonytalanná vált. A kárpátaljai magyarok összezárnak és egymásba kapaszkodnak, mert úgy érzik, megtámadták őket, az új törvénnyel nyelvük, nemzeti identitásuk került a célkeresztbe. S több ez, mint átmeneti rossz közérzet -  az otthontalanná válás egyik tünete.

Dr. Ortutay Elemér kárpátaljai görögkatolikus áldozópap életének 81. esztendejében,  20 éve hunyt el. Nem mindennapi sors jutott neki. Átvészelte a 20. század nagy történelmi fordulatait, a 2. világháborút és több rendszerváltást - ahogy milliónyian mások is a Kárpát-medencében. Vallása, hivatása miatt meghurcolták, kényszermunkára ítélték - sajnos, ez sem számít ritka sorsképletnek ezen a vidéken. Ami miatt mégis különleges a története, az egyfelől rendíthetetlen kitartása, amellyel meggyőződéséhez és esküjéhez ragaszkodott.  Az pedig egyenesen csodálatra méltó, hogy végig kifogyhatatlan derűvel és  mély bizalommal fordult a világ felé: az emberi jóságba vetett hitét az átélt viszontagságok sem ingatták meg.

Mindig nyitva

Sokan tudták, hogy van egy lakás az ungvári Engels utcában, amelynek ajtaján bárki kopogtatás nélkül beléphet. Jöttek is az emberek jó szóért, lelki támaszért, tudásra szomjazva, mások meg azért, hogy rendszeresen házkutatást tartsanak vagy kihallgatásra hurcolják a családfőt. Barát és ellenség egyaránt azt hihette, hogy az állandó megfigyelés alatt álló, hivatásától eltiltott, ám azt titokban mégis gyakorló pap nem tudja, mi a rettegés. Vagy ha mégis ismeri a félelmet, hát cseppet sem törődik vele.

Pedig Ortutay Elemér időskori visszaemlékezése szerint nagyon is megtapasztalta a valódi félelmet és a halál közelségének iszonyatát a vorkutai lágerben. Vele együtt 129 kárpátaljai görögkatolikus lelkészt hurcoltak munkatáborokba egyházuk intézményes fölszámolása után. Többen közülük soha nem tértek vissza. Elemér atya főesperes édesapja is az egyik munkatáborban lelte halálát.

A Sátán kísértései és Horthy névnapja

A Sátán kísértése volt-e, ahogyan ő mondta, vagy egy kegyetlen rendszer aljas módszere a másképp gondolkodók megtörésére, de Dr. Ortutay Elemér többször is sorsdöntő választásra kényszerült élete során. Ha a szovjet rezsim utasítására hajlandó csatlakozni az államilag megtűrt pravoszláv egyházhoz, elkerüli a büntetést, sőt  tanári kinevezést kap a lembergi egyetemen. 33 éves ekkor, családos ember, 4 kisgyermek apja, mégsem töpreng a válaszon. Koncepciós perben 25 év kényszermunkára ítélik. A vád  egyik bizonyítéka, hogy a mindennap miséző atya Horthy születésnapján, Hitler hatalomátvételének napján és a magyar nemzeti ünnepen is imádkozott, tehát támogatta a fasisztákat.

A vorkutai bányák nem törték meg, sőt ahhoz is volt ereje, hogy  fogolytársaiban tartsa a lelket.

1956-ban térhetett haza, miután egy kirakatper során felmentették.

Ekkor jött az  újabb kísértés: Magyarországra költözhet a családjával, csak olvassa fel a Kossuth Rádióban, hogy a Szovjetunióban vallásszabadság van. Ha nemet mond, könnyen Szibériában találhatja magát.

Katakomba-lét és újrakezdés

Az Ortutay-család Kárpátalján maradt. A nélkülözés és az illegalitás évtizedei következtek.

Az egykori pap az ungvári csempegyárba került, ahol 17 évet húzott le kétkezi munkásként. 

Közben titokban végezte a hívek pasztorizációját, folytatta papi munkáját a hatóságok folyamatos zaklatása közepette. Óriási szerepe volt az egyházi utánpótlás nevelésében, az évek során 18 tanítványát szentelték pappá.  Egyszemélyes teológiai akadémiát működtetett, ahogy barátja, Balla László írta. Otthonában szívesen látott mindenkit, felekezetre való tekintet nékül, aki erkölcsi útmutatásért fordult hozzá, vagy egyszerűen kíváncsi volt a nagy tudású teológus doktor eszmefuttatásaira. Így vált a kárpátaljai magyar szellemi élet egyik meghatározó alakjává a 20. század második felében.

Megélhette, hogy egyházát 1989-ben legalizálják,  s a görögkatolikus hívek visszakapják templomaik egy részét.  1991-ben aranymisés áldozópap lett. Több mint ötven éven át szolgált. 1997-ben hunyt el.

Hogy miként látta saját szerepét az embert próbáló történelmi korban, arról kevés szó esik 1993-ban megjelent emlékiratában.  Annál lelkesebben mesél nagyra becsült tanárairól, iskolatársairól, tanítványairól, a kárpátaljai magyar és ruszin írókról-költőkről, kedves barátairól meg a tehetséges fiatalokról, akik egész életében körülvették.

Rövid önéletírását egy lágerbeli szenteste emlékével fejezi be. A kis történet megvilágítja, hogy a mélyen nemzeti érzelmű atyától távol állt a sovinizmus. Magyar, ukrán, cigány, olasz és litván rabok gyűlnek a fiatal pap köré, hogy együtt ünepeljenek: "Mert aki velünk érzett, az testvérünk volt".

"Letérdeltünk mindnyájan a kis zöld gally előtt... és én dadogva, el-elcsukló hangon imádkozni kezdtem... majd elénekeltük - ó, de szívből énekeltük - a Mennyből az angyalt, a Stille nacht-ot, a Dévnájá novénát, a Pásztorok, pásztorokat...".

Akik együtt énekeltek azon az estén, szinte mind hazatértek. De sokan voltak, s nem csak Vorkután, akik soha többé nem látták viszont a szülőföldjüket és a szeretteiket. Az atya az ő emléküket is híven őrizte.

Dr. Ortutay Elemér egy régi lelkészdinasztia utolsó felszentelt papja volt. Nevét ma egyházi kollégium viseli Beregszászban.

Szeptember 5-dikén az Ukrán Legfelsőbb Tanács második olvasatban is elfogadta az új oktatási törvényt, mely szerint a középiskolai és  felsőoktatás nyelve ezentúl az ukrán lesz.  A törvény csupán az óvodai nevelést és az elemi osztályokban zajló oktatást garantálja anyanyelven.

A nemzetiségi iskolák oktatási nyelvére vonatkozó rész megvitatása során heves vita alakult ki az ukrán honatyák közt, emiatt megszakították a tanácskozást, ám az esti ülés után elfogadták az új oktatási törvényt a nyelvi résszel együtt, melynek értelmében a középiskolai és a felsőfokú oktatás nyelve az ukrán lesz.

A Rada által elfogadott törvényt Petro Porosenko elnöknek még jóvá kell hagynia. Nem kétséges azonban, hogy az elnök aláírja a dokumentumot, hiszen a szavazás után alig néhány órával üdvözölte a parlament döntését.

A kárpátaljai képviselők közül egyedül Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szavazott nemmel a kisebbségellenes törvényre.

Viktor Baloga parlamenti képviselő, befolyásos kárpátaljai üzletember közösségi oldalán kommentálta a szavazás eredményét. Szerinte Ukrajnának Magyarországtól kellene példát vennie az oktatás nyelvét és az államnyelv védelmét illetően. Törvényszerű, hogy Ukrajnában az állami oktatás nyelve az ukrán kell hogy legyen, hiszen ezzel az ország követi magyar szomszédja és a „civilizált világ” példáját, érvel a rá jellemző cinizmussal Baloga.

Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter azzal indokolja az ukrán nyelvű oktatás szükségességét a kisebbségi iskolákban, hogy a független érettségi tesztek eredményeit lerontják a nemzetiségi iskolák ukránul nem megfelelően tudó végzősei. A miniszter asszony az oktatás minőségének javulását várja a törvény életbe lépésétől. Ukrajnai magyar nyelvészek viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a törvény végső célja voltaképpen nem a kétnyelvűség elősegítése — ehhez inkább a nemzetközi gyakorlatban bevált oktatási módszereket kellene elsajátítani és alkalmazni — hanem az egynyelvűség, a nyelvcsere, vagyis a teljes nyelvi asszimiláció.

A kárpátaljai magyarság szülőföldön maradásának legfontosabb záloga az anyanyelvi oktatás. A most megszavazott törvény radikálisan befolyásolja az Ukrajnában élő magyarok és más nemzeti kisebbségek jövőképét, sérti identitásukat, korlátozza nyelvi jogaikat.