csepantelke

Friss, szomorú hír: ismét elesett egy kárpátaljai magyar katona az ukrajnai háborúban, hivatalos nevén terrorellenes hadműveletben. A 3 éve tartó fegyveres konfliktusnak Balázs Zoltán a sokadik magyar származású áldozata. A 128-as dandár 22 éves katonája néhány napja még tábori fotót posztolt magáról. Tegnapelőtt egy gránáttámadás során halálos sérüléseket szenvedett.

A megrendítő tragédia hátteréről egyelőre kevés a nyilvános információ. Nem tudjuk, Balázs Zoltán önkéntesként került-e a frontra vagy hivatásos katona volt, aki a kötelességét teljesítette Zajcevonál.  (A hadkötelesek mozgósítása, valamint a kötelező sorozás a kárpátaljai magyarokat is érintette/érinti, és sokan épp emiatt kényszerültek elhagyni a szülőföldjüket. A harcok magyar származású áldozatainak egyike, Lőrinc Sándor mozgósítással került a frontra, a többiek szerződéses katonák voltak.)

Mikor magyar vagy bármilyen, nem ukrán nemzetiségű katona esik el a kelet-ukrajnai összecsapásokban, szinte magától adódik a kérdés: ha nem kényszerítették (pontosabban: nem mozgósítással került a harctérre), akkor mégis miért vett részt az öldöklésben? Miért kockáztatja az életét sok ukrajnai magyar, szlovák, sváb stb. az orosz-ukrán konfliktus résztvevőjeként? 

Munkácsi idős bácsi meséli: a veje önként jelentkezett a hadseregbe rögtön a háború kezdetén. Nem patrióta meggyőződésből tette. Azt remélte, ha részt vesz a harcokban, kedvezményeket és anyagi juttatásokat kap, s ezzel javíthat családja nehéz anyagi helyzetén. Néhány hónapnyi frontszolgálat után súlyosan megsebesült, kórházba került, majd leszerelték. Azóta felépült ugyan a sérüléseiből, viszont a poszttraumás stressz tüneteit mutatja és súlyos pánikbetegséggel küzd. 

De a hivatásos katonák helyzete sem fekete-fehér. Gyakran hallani az érvet: tudták, mire szerződtek, kötelességük utolsó csepp vérükig védeni a hazát. Csakhogy néhány éve még kevesen sejthették, hogy Ukrajna háború küszöbén áll. Viktor Juscsenko volt ukrán elnök 2008-tól konkrét ígéreteket tett a sorkatonai szolgálat eltörlésére, valamint a professzionális ukrán hadsereg létrehozására. 2013-ban, a Janukovics-éra idején már nem hívták be a katonaköteles korúakat, bár a sorozást továbbra sem törölték el. A katonai hivatás akkoriban vonzó életpályamodellnek tűnhetett  -nem kis részben az új hadsereget népszerűsítő reklámkampányoknak köszönhetően-, amely az ukrán átlagfizetésnél magasabb jövedelmet és társadalmi presztízst ígért a fiataloknak. A 2014 márciusában kirobbant kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus azután nem csupán lerombolta ezt az illúziót, de egyúttal véres harcokba kényszerítette a szebb jövő ígéretével becserkészett újdonsült katonákat, köztük sok magyart.

Az utak, amik a frontra vezették az eddigi magyar áldozatokat, sokban különböznek.  Ami mégis közös bennük: lényegében kényszerpálya volt mindegyik. A legutóbbi áldozat, Balázs Zoltán történetéről keveset tudunk. A végét ismerjük: a fiatal katona teste ma hazaért szülőfalujába, Királyházára. 

Aki járt már Kárpátalján, tapasztalhatta, hogy a közutak állapota siralmas. Az itt élőknek bőven van okuk bosszankodni a méretes kátyúk miatt. Ha nagyritkán mégis útfelújításra kerül sor, általában abból sincs sok köszönet, mert a javításhoz használt technikai eszközök elavultak, az aszfalt pedig silány minőségű. Nem csoda, hogy a látszatfelújítások eredménye pár hónapon belül tönkremegy.

Nagydobrony lakói tavaly úgy döntöttek, maguk építenek utakat a településen. Kárpátalja legnagyobb magyarlakta községének kezdeményezését felkarolta egy magyarországi civil szervezet, amely 4 millió forinttal támogatta a felújításokat. A munkálatokat a Nagydobrony Térség Fejlesztésért Civil Szervezet (NTFCSZ; vezetője Nagy Ferenc) koordinálta. Első körben néhány rossz állapotú mellékutca bekötő szakaszának rendbe hozását tűzték célul az ott lakók.

A jellemzően zöldségtermesztésből élő községben — Nagydobrony a kárpátaljai Kalocsa, fűszerpaprikája messze földön híres — évszázados hagyományai vannak a közösen végzett munkának, a vetést és a betakarítást rokonok, szomszédok ma is együtt végzik. Ezúttal viszont árkot tisztítottak, aszfaltoztak, járdaszegélyt öntöttek és virágágyásokat építettek az új utak mentén. Bár a költségek túlnyomó részét fedezte a magyarországi támogatás, a nagydobronyiak önrészt is vállaltak, ahogy azt a támogató szervezet feltételül szabta. Amellett a munka minden fázisát a helybéliek végezték el ingyen, így rendkívül költséghatékonynak bizonyult a projekt. Az állami útépítő cég hivatalos tarifájának alig harmadáért készültek el az új burkolatok, amelyek az idő(járás) próbáját is kiállták: a kemény, csapadékos tél után az aszfalt hibátlan állapotú maradt. Jogosan lehettek magukra büszkék a dobronyiak.

De a faluszépítés nem merült ki az útjavításban. A temető rendbehozatala volt a következő lépés: új, kovácsoltvas kapukat állítottak a régi, düledező kerítés helyére, pompakutakat helyeztek ki és sövényt telepítettek a sírkert köré.

2017 tavaszától friss lendülettel folytatódott a bekötőutak javítása, a hosszú távú tervek között pedig már teljes utcák aszfaltozása is szerepelt.

Közben az önerőből véghezvitt útépítés egyre nagyobb sajtóvisszhangot kapott, özönlöttek a faluba az ukrán és a magyar újságírók, tévéstábok.  S hogy mit szóltak a hirtelen jött hírnévhez a dobronyiak, arról sokat elárul internetes bejegyzésük: „A sok újságíró és TV-riporter igazán megfoghatta volna a lapátot és a csákányt is. Hitelesebbek lettek volna”.

Újabb támogatók is jelentkeztek, nagyvonalú felajánlást tett például egy Nagydobronyból elszármazott sikeres vállalkozó, de Lengyelországból is érkezett anyagi segítség, abból a pénzből tanszereket vásároltak a kisiskolások számára. Azt ugyanis, hogy a dobronyiak mire költik a támogatóktól kapott összegeket, bárki ellenőrizheti, mivel a NTFCSZ könyvelése nyilvános. Az átláthatóság a főtámogató feltétele volt, de a helyi civilek alapelve is ez. Egy-egy útszakasz átadása után az NTFCSZ saját közösségi oldalán tételes kimutatást tesz közé a kiadásokról. Ez pedig éppúgy nagy dolog, mint a dobronyiaknak az törekvése, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék a falujukat.

További fotók, videók a NTFCSZ közösségi oldalán: https://www.facebook.com/NagydobronyInnovacio/?hc_ref=SEARCH

Aki Nagydobrony múltjáról, hagyományairól olvasna:

Móricz Kálmán: Nagydobrony (szociográfia)

Aki pedig paprikát kóstolna vagy utat építene a helyiekkel, jöhet bátran, mindent igényt kielégítő szálláshelyek, finom ételek várják a vendégeket.

A reformáció 500 éves évfordulója alkalmából a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza  500 kilométeres jótékonysági futást szervez, amelynek célja a nagydobronyi (Kárpátalja) Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (ISRGY) megsegítése. A futás 2017. szeptember 26-án rajtol Gödöllőn és szeptember 29-én érkezik a nagydobronyi leányotthonba, majd október 1-jén ér célba a Vereckei-hágón. A Bethesda kórház nem csak fut és adományokat visz az otthon lakói számára, az ott élő gyermekeket egészségügyi szűréssel is segíti a célba érkezést követő napon.

A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban 60 fogyatékkal élő és egészséges leánygyermek nevelkedik. Az otthon önfenntartó gazdaságot működtet, így a kis lakók életének szerves része a közös munka. Vendégházuk kényelmes, jól felszerelt szobáiban bárki megszállhat.

A jótékonysági futás főszervezője, Guti Angéla példaértékűnek tartja az otthon működését, illetve azt a szellemiséget, amelyet az intézmény képvisel. Katkó László, az ISRGY igazgatója ugyanis úgy tartja, az együtt töltött idő a legfőbb érték, így a vendégeiket nem csak saját készítésű étellel várják, de beszélgetnek, együtt kirándulnak a hozzájuk látogatókkal, időt, figyelmet szánnak rájuk. Nem kérnek konkrét segítséget, inkább adnak: azt, ami számukra igazán fontos.

Az 500 kilométeres jótékonysági futás célja, hogy a szervezők megismertessék a közvéleménnyel a nagydobronyi gyermekotthont és felhívják a figyelmet arra, milyen sokféle módja van a segítségnyújtásnak. A szeptember 26-i rajtot megelőzően és a futás alatt bármilyen típusú adományt elfogadnak, majd a célba érkezéskor átadják azokat a gyermekeknek.

A futáshoz Gödöllőtől a nagydobronyi gyermekotthonig bárki csatlakozhat, a részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. Az utolsó szakaszt, mely Nagydobronytól a Vereckei-hágóig tart, felkért ultraterepefutók teljesítik.

A tervezett útvonalról és a részvétel feltételeiről az esemény honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők: http://500km.bethesda.hu
 

 A „Mozgasd meg a lelked futás” része az 500 éves reformáció alkalmából szervezett megemlékezéseknek, a Református Egyház Zsinata az ünnepségsorozat hivatalos programjának tekinti.

Az esemény főszervezője Guti Angéla, a Bethesda Gyermekkórház Karitatív Futó Nagykövete, fővédnöke Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere. Védnökei: Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke és Katkó László, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon igazgatója.

A Reformáció Gyermekei programot 2017 januárjában hirdette meg a Kárpátaljai Református Egyház (KRE), ezzel is méltatva a reformáció emlékévét. A kampány célja a gyermekvállalás népszerűsítése. Az ötletet felkarolta a Magyarországi Református Egyház Zsinata is. Menyhárt Nikolett programkoordinátor a hivatalos megnyitón elmondta: elsősorban arra buzdítják a közösségeket, hogy imádkozzanak a gyermekáldást várókért és vállalókért. A református gyülekezetek vezetői az év folyamán felkeresik azokat a családokat, ahol remény van a babavárásra, amellett elengedik az egyházfenntartói járulékot az érintettek számára. A projektet támogatják a kárpátaljai keresztyén egészségügyi központok, melyekben lelkészi ajánlás ellenében ingyenesen elvégzik a kismamáknál a szükséges vizsgálatokat.

A program közösségi oldalán az elmúlt hónapokban gyermekvállalásra buzdító üzeneteket és a nagycsaládos életformát népszerűsítő cikkeket tettek közzé. Sokan követik a bejegyzéseket és remek kezdeményezésnek tartják a kampányt, amitől komoly eredményeket remélnek: elsősorban az elvándorlások miatt erősen megfogyatkozott kárpátaljai magyarság létszámának növekedését.

 Az igazi karrier: anyának lenni!, szólítja meg az utazót egy óriásplakát a Csap-Ungvár közút mentén. Korábban ugyanitt egy másik poszter azt az axiomatikus kijelentést tette közhírré, hogy Csak a családban ajándék (ti. a gyermek) (a program facebook-oldalán kevésbé sarkosan jelent meg az üzenet, a csak szót ott kihagyták a mondatból).

Fotósorozaton követhetjük nyomon, milyen is a tipikus női életút a KRE szerint: a gyermekkori hercegnői álmoktól az önmegvalósítás tévútjain át (amikor pl. a nő pusztán bizonyítási vágyból diplomát szerez) a boldog párkapcsolatig és a felismerésig, hogy csakis az anyává válás teszi teljessé  az életet (az Istenbe vetett hit mellett).

A Reformáció Gyermekei program aktivistái igyekeznek minél szélesebb közönséget elérni. A kérdés az, miként reagálnak ezekre az üzenetekre a nők, vagyis a kampány elsőszámú célcsoportja — a háború sújtotta Ukrajna nyugati csücskében, 2017-ben.

Galéria:

A fotók a Reformáció Gyermekei program facebook-oldaláról származnak.

Forrás: reformacio.ma

Ungvár külvárosának kátyúkkal szabdalt útjai mentén hirdetőtáblák sora. Kereskedelmi reklámok, társadalmi célú hirdetések, meg egy-két — újabban divatba jött — születésnapi köszöntő. Az egyik táblán rokonszenves arcú fiatal férfi képe. Nem reklámoz, nem hirdet semmit: saját tragikus halálára emlékezteti az arra járókat.

A gyászoló szülők akaratából tűnik fel a portré időről időre a köztereken. A fényképet keretező szöveg első mondatai a fiú közelgő születésnapjára hívják fel a figyelmet, egész pontosan arra, hogy hamarosan egy újabb meg nem élt évforduló következik. 26 éves lenne, 27 éves lenne… Olekszij Rizak.

Az ungvári fiatalember élete 2012-ben ért véget.

Halálának oka és körülményei ma is élénken foglalkoztatják a helybélieket, annál is inkább, mivel évről évre újabb plakátok emlékeztetik őket a tragikus esetre.

Később mindent meg fogsz érteni…

 Olekszij Rizak rövid életéről sok minden megtudható a világhálónak köszönhetően. Pedagóguscsaládban született, kitűnő tanuló volt, sikereket ért el a sportban is. Közgazdasági és jogi tanulmányai végeztével hivatali pályára lépett. Gyorsan haladt a ranglétrán, alig 23 évesen már a legmagasabb besorolású adófelügyelők közé tartozott. 2012. november  16-án  — a rendőrség hivatalos állásfoglalása szerint — egy ungvári tömbház 15. emeleti balkonjáról a mélybe vetette magát.

A helyi sajtó megpróbálta rekonstruálni, mi történt a fiatalember életének utolsó napján. Eszerint Olekszij néhány órával a tragédia előtt barátnőjével találkozott, majd egy virágüzletbe ment, ahol 100 szál rózsát vásárolt és megcímzett két borítékot. Nyugodtnak tűnt, természetesen viselkedett. Az egyik eladó elmondása szerint Olekszij telefonon azt mondta valakinek: „Ez meglepetés lesz számodra, később mindent meg fogsz érteni, és értékeled majd.”

A szomszédos épület kamerái rögzítették, hogy a virágcsokrot barátnője házához vitte, majd mécseseket gyújtott az udvaron. Ezután taxival a Szabadság sugárút legmagasabb épületéhez érkezett. Holttestét nem sokkal később a toronyház előtt találták meg.

Az apa harca

Ivan Rizak, Kárpátalja volt kormányzója kezdettől elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyetlen fia öngyilkosságot követett el. Szerinte Olekszij előre kitervelt gyilkosság áldozata lett, testét pedig megtévesztésül vitték ahhoz a 16 emeletes lakóépülethez, mely az elmúlt években számos öngyilkosság helyszíne volt.  A rendőrség az elsődleges vizsgálatok alapján önkezűséget feltételezett, ám egy hónappal az eset után az ügyészség sajtóközleménye már a gyilkosság lehetőségét sem zárta ki. Nem sokkal azután, hogy az elhunytat örök nyugalomra helyezték, tűzszerészek vonultak ki a temetőbe, mert Rizak azt gyanította, fia sírját aláaknázták. A család kérésére később exhumálták a holttestet, az újabb orvosszakértői vizsgálat azonban megerősítette, hogy a fiatalember halálát magasból való lezuhanás okozta. A nyomozás végül megállapította, hogy Olekszij Rizak 2012. november 16-án koraeste levetette magát Ungvár legmagasabb épületének 15. emeletéről.

A gyászoló szülők sem akkor, sem azóta nem fogadták el, hogy fiúk önként dobta el magától az életet.

Az esettel hónapokon át intenzíven foglalkozott a helyi és az országos sajtó. A cikkek egy része teret engedett a spekulációknak és a találgatásoknak is, Ivan Rizak politikai múltját és kapcsolatait pedig szinte mindegyik írás szóba hozta. A fizikusból lett szociáldemokrata politikus, majd kormányzó a 2004-es narancsos forradalom egyik nagy vesztese volt, pártja a hatalomváltással elvesztette súlyát, Rizak ellen pedig büntetőjogi eljárás indult többek közt vesztegetés és hivatali befolyással való visszaélés miatt. Az ellene felhozott számos vádpont közt az is szerepelt, hogy öngyilkosságba hajszolta az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorát, a lemondását sürgető politikai erők nyomásának ellenálló Volodimir Szlivka professzort (bizarr egybeesés, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban is felmerült a gyanú, valójában gyilkosság történt).

Ivan Rizakot 2007-ben, botrányos jelenetekkel tarkított bírósági perének végén 5 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték és 5 évre eltiltották a közügyektől.

Fia halála óta az ex-kormányzó fő életcélja, hogy megtalálja az állítólagos gyilkosokat és azok megbízóit, e célból 100 ezer hrivnyás nyomravezetői díjat is felajánlott. Később pedig mindent megtett annak érdekében, hogy elérje, indítsanak újabb nyomozást az ügyben. Levélben fordult elnöksége idején Viktor Janukovicshoz, majd Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökhöz, legutóbb pedig Petro Porosenkóhoz. Ezekben a terjedelmes irományokban egyebek mellett arról is beszámol, hogy a feltételezett gyilkosság hátterében jelentős üzleti és politikai befolyással bíró bűnözőket — maffiát— sejt, de konkrét neveket nem említ. Az interneten viszont közzétett hosszú egy listát azokról, akik részt vehettek a gyilkosság eltussolásában, illetve öngyilkosságnak való álcázásában.

 Apja erőfeszítései ellenére Olekszij Rizak ügyében mindmáig nem indítottak újabb nyomozást.

Az emlékőrzés gesztusai

A hozzátartozók Olekszij emlékére, valamint az üggyel kapcsolatos újabb hírek és információk közlésére internetes weboldalt hoztak létre. Hozzáférhetővé tették az elhunyt fiú biográfiáját és számtalan fotóját, valamint a szülők jogi küzdelmeinek és gyászának számos dokumentumát. Ezen a felületen adtak hírt egyebek közt arról, hogy emléktáblát szeretnének avatni annak a háznak a falán, ahol Olekszij a szüleivel élt, ám ehhez nem kapták meg az ungvári polgármesteri hivatal hozzájárulását. Egy szerényebb kivitelű emléktáblát viszont sikerült elhelyezniük a nagyszülők vidéki otthonának homlokzatán. A család által megrendelt postai bélyegsorozat szintén a fiú emlékét hivatott őrizni. A bélyegeken ugyanazok a fotók szerepelnek, melyek a városi hirdetőtáblákra is felkerültek. Utóbbiakat időről időre a legforgalmasabb utak mentén és a város hivatali negyedében helyezik el, így az „ártatlanul meggyilkolt” fiú portréjával valószínűleg minden ungvári találkozott már.

Reflexiók

Megkérdeztünk néhány helybélit, mit gondolnak az időről időre megjelenő „emlékező” plakátokról.

Ivanka (43) eleinte furcsállta, mára azonban megszokta a jelenlétüket. Hatásos eszköznek tartja az ügy iránti figyelem fenntartásához. Nem tud említeni egyéb olyan esetet, melyben a lakosságot ilyen  mértékben igyekeztek bevonni egy bűnügy felderítésébe.

Attila (34) úgy véli, a plakát egy közösség politikai identitásának szimbóluma, ami mögött elég kevés valós információ van.

Úgy tudom, az igazság már jóideje kiderült, de a család ezzel képtelen megbékélni, mondja Viktor (19). Rossz érzést kelt benne a plakát, úgy véli, a gyász bensőséges dolog, nem kellene közszemlére tenni.

Vitalij számára (60) ez az ügy is bizonyítja, hogy Ukrajnában nem ért véget a klánok háborúja. A hatalomért és a pénzért szó szerint véres harc folyik, aminek persze áldozatai is vannak, ám a maffiháborúknak végül mindig a kisemberek isszák meg a levét.

Natália (44) sajnálja a fiút, akár szerelmi csalódás, akár politikai leszámolás vezetett a halálához. „Sajnos, sok itt az ehhez hasonló ügy, amelynél sohasem derül ki a teljes igazság. Ezzel nehéz együtt élni” — mondja.

A különböző vélemények metszéspontja, hogy végső soron mindegyik megkérdezett nyugtalanítónak tartja a folyamatos és szinte elkerülhetetlen találkozást a plakátok üzenetével.

Város-kép

A nyomozás ugyan több éve lezárult, ám a Rizak-család a mai napig nem fogadta el az öngyilkosság teóriáját. Remélik, hogy egy napon kiderül majd, kik a felelősek fiuk haláláért. S mindent megtesznek annak érdekében, hogy mások se feledjék: az általuk keresett igazságra még nem derült fény.

Ám nem csak a megnyugtató befejezés hiányzik, maga az ügy is nehezen beszélhető el egységes történetként. Ungváron valószínűleg mindenki hallott már az esetről, ám annyi ellentmondásos és megkérdőjelezhető információ forog közszájon, hogy kevesen hajlandóak határozott véleményt mondani róla. Ugyanakkor részben a médián keresztül, elsősorban pedig a plakátok közvetítette vizuális üzenetek által bevésődött a köztudatba az ügy jónéhány összeilleszthetetlennek tűnő eleme. Ezek az információtöredékek pedig súlyos kérdéseket vetnek fel az igazságszolgáltatás működése,  illetve az alapvető emberi jogok garantálása kapcsán.

Így a halott fiú fotója  — mely mára a városkép állandó, zavarba ejtő elemévé vált —  egyaránt tekinthető szimbólumnak és aggasztó tünetnek.

Fotók forrása: mukachevo.net, svitohlyad.info