Az ukrán Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-dikén elfogadott új ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelye hátrányosan érinti Ukrajna nemzeti kisebbségeit, mivel szűkíti nyelvhasználati jogaikat az iskolai- és a felsőoktatásban.

A nyelvi cikkely alapvetően a tetemes számú orosz kisebbséget célozza, ám szó sincs róla, hogy a regnáló ukrán kormány, élén az oktatási miniszterrel, ne készült volna fel a magyarokból: érveik közt első helyen szerepel a magyar iskolák végzőseinek gyenge érettségi vizsgaeredménye ukrán nyelvből.

A törvény támogatói a mindenkori gyarmatosítók arroganciájával állítják, az államnyelv tökéletes elsajátítása a szülőföldön való boldogulás legfőbb feltétele, vagyis akár felismerik az érintettek, akár nem, a törvény a kisebbségek érdekét szolgálja. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy interjúban elmonta, személyes meggyőződése, hogy a kárpátaljai magyarok igenis szeretnének helyben érvényesülni, s az ezt lehetővé tevő oktatásügyi változtatásokat a kormánytól várják.

Az okatatási reformokat előirányzó törvény burkolt politikai célkitűzése  nyilvánvalóan a nyelvileg egységes Ukrajna, s habár az itt élő oroszok létszáma és erős nyelvi öntudata miatt erősen kétséges ennek gyors megvalósíthatósága, az, sajnos, nagyon is előfordulhat, hogy az alig 150 ezres, évről évre csökkenő számú kárpátaljai magyarság — az ukrajnai kisebbségek közül elsőként — a homogenizáló törekvések áldozatává válik.

A törvényt elfogadó parlamenti szavazást követően a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek heves tiltakozása még alig keltett visszhangot az ukrán politikai diskurzusban. Miután Porosenko elnök is aláírta a törvényt, a magyar kormány kemény hangú nyilatkozatokban ítélte el a nemzetközi egyezményeket is sértő nyelvi cikkelyt, s retorikájával egyszersmind megalapozta a további viták nyelvi stílusát. Ukrajna hátba szúrta Magyarországot, fogalmazott Szíjártó Péter külügyminiszter, a számonkérés és a sértődöttség pedig a későbbi nyilatkozatoknak is jellemző alaptónusa lett. Ahogy várható volt, Kijev nem hátrált meg azonnal, a szemrehányásokra meglehetősen flegmán és lekezelően reagált. Hamar előkerült a mostanában mind gyakrabban bedobott szeparatista jelző is a kárpátaljai magyarokat illetően, sőt, még egy hevenyészett minitüntetést is sikerült toborozni az ungvári magyar konzulátus elé.

A továbbiakban kudarcba fulladt ukrán-magyar párbeszédkísérletek, elmaradt tárgyalások és mély uniós csend kísérte az immár hatályba lépett törvény útját. Jól jellemezte a kialakult helyzetet, hogy az Európa Tanács főtitkárának a törvényt illető állásfoglalásáról merőben ellentétes tartalmú beszámolók jelentek meg az ukrán, illetve a magyar sajtóban. Az ukrán fél továbbra is hangsúlyozta: a kisebbségek ellenállásának eredője az, hogy félreértik a nyelvi cikkelyt. Ezzel a többször is hangoztatott érvvel mintegy értelmezési problémává igyekezett degradálni a kisebbségjogi kérdést. Elképzelhető viszont, hogy ez amolyan burkolt célzás volt arra, hogy az ominózus cikkely egyik passzusa akár kiskapuként is értelmezhető: e szerint az uniós nyelvek valamelyikén, tehát akár magyarul is oktatható néhány (számbelileg pontosan meg nem határozott) tantárgy a nemzetiségi iskolákban.

A kétoldalú miniszteri találkozót követően most a felek a Velencei Bizottság állásfoglalására várnak. Kijev ígéretet tett: figyelembe veszi a nemzetközi szervezet véleményét.

Közben a kárpátaljai magyarok  csalódottan vették tudomásul a gyermekeik jövőjét elbizonytalanító törvény elfogadását. A háború okozta sokk még el sem múlt, máris itt az újabb trauma.  S habár hálásak Magyarország határozott kiállásáért, azért vannak, akik attól félnek, ha a magyar kormány folytatja a politikai retorziókkal való fenyegetőzést, az ukrán revans sem várat majd magára, s  végül az egésznek a kárpátaljai magyarok isszák meg a levét. 

Aki a közösségi oldalakon bóklászik, észreveheti, hogy a kárpátaljai magyarok profilképeinek sarkában mind gyakrabban tűnnek fel nemzeti motívumok: zászló, címer, Nagymagyarország-térkép. Talán azért válhatott most fontossá a nemzeti érzelem ilyesféle hangsúlyozása, mert ami eddig természetes volt — hogy ide tartoznak, s magyarként is teljesértékű, a többséggel egyenrangú polgárai Ukrajnának —, az most bizonytalanná vált. A kárpátaljai magyarok összezárnak és egymásba kapaszkodnak, mert úgy érzik, megtámadták őket, az új törvénnyel nyelvük, nemzeti identitásuk került a célkeresztbe. S több ez, mint átmeneti rossz közérzet -  az otthontalanná válás egyik tünete.

Szeptember 5-dikén az Ukrán Legfelsőbb Tanács második olvasatban is elfogadta az új oktatási törvényt, mely szerint a középiskolai és  felsőoktatás nyelve ezentúl az ukrán lesz.  A törvény csupán az óvodai nevelést és az elemi osztályokban zajló oktatást garantálja anyanyelven.

A nemzetiségi iskolák oktatási nyelvére vonatkozó rész megvitatása során heves vita alakult ki az ukrán honatyák közt, emiatt megszakították a tanácskozást, ám az esti ülés után elfogadták az új oktatási törvényt a nyelvi résszel együtt, melynek értelmében a középiskolai és a felsőfokú oktatás nyelve az ukrán lesz.

A Rada által elfogadott törvényt Petro Porosenko elnöknek még jóvá kell hagynia. Nem kétséges azonban, hogy az elnök aláírja a dokumentumot, hiszen a szavazás után alig néhány órával üdvözölte a parlament döntését.

A kárpátaljai képviselők közül egyedül Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szavazott nemmel a kisebbségellenes törvényre.

Viktor Baloga parlamenti képviselő, befolyásos kárpátaljai üzletember közösségi oldalán kommentálta a szavazás eredményét. Szerinte Ukrajnának Magyarországtól kellene példát vennie az oktatás nyelvét és az államnyelv védelmét illetően. Törvényszerű, hogy Ukrajnában az állami oktatás nyelve az ukrán kell hogy legyen, hiszen ezzel az ország követi magyar szomszédja és a „civilizált világ” példáját, érvel a rá jellemző cinizmussal Baloga.

Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter azzal indokolja az ukrán nyelvű oktatás szükségességét a kisebbségi iskolákban, hogy a független érettségi tesztek eredményeit lerontják a nemzetiségi iskolák ukránul nem megfelelően tudó végzősei. A miniszter asszony az oktatás minőségének javulását várja a törvény életbe lépésétől. Ukrajnai magyar nyelvészek viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a törvény végső célja voltaképpen nem a kétnyelvűség elősegítése — ehhez inkább a nemzetközi gyakorlatban bevált oktatási módszereket kellene elsajátítani és alkalmazni — hanem az egynyelvűség, a nyelvcsere, vagyis a teljes nyelvi asszimiláció.

A kárpátaljai magyarság szülőföldön maradásának legfontosabb záloga az anyanyelvi oktatás. A most megszavazott törvény radikálisan befolyásolja az Ukrajnában élő magyarok és más nemzeti kisebbségek jövőképét, sérti identitásukat, korlátozza nyelvi jogaikat.