Friss, szomorú hír: ismét elesett egy kárpátaljai magyar katona az ukrajnai háborúban, hivatalos nevén terrorellenes hadműveletben. A 3 éve tartó fegyveres konfliktusnak Balázs Zoltán a sokadik magyar származású áldozata. A 128-as dandár 22 éves katonája néhány napja még tábori fotót posztolt magáról. Tegnapelőtt egy gránáttámadás során halálos sérüléseket szenvedett.
A megrendítő tragédia hátteréről egyelőre kevés a nyilvános információ. Nem tudjuk, Balázs Zoltán önkéntesként került-e a frontra vagy hivatásos katona volt, aki a kötelességét teljesítette Zajcevonál. (A hadkötelesek mozgósítása, valamint a kötelező sorozás a kárpátaljai magyarokat is érintette/érinti, és sokan épp emiatt kényszerültek elhagyni a szülőföldjüket. A harcok magyar származású áldozatainak egyike, Lőrinc Sándor mozgósítással került a frontra, a többiek szerződéses katonák voltak.)
Mikor magyar vagy bármilyen, nem ukrán nemzetiségű katona esik el a kelet-ukrajnai összecsapásokban, szinte magától adódik a kérdés: ha nem kényszerítették (pontosabban: nem mozgósítással került a harctérre), akkor mégis miért vett részt az öldöklésben? Miért kockáztatja az életét sok ukrajnai magyar, szlovák, sváb stb. az orosz-ukrán konfliktus résztvevőjeként?
Munkácsi idős bácsi meséli: a veje önként jelentkezett a hadseregbe rögtön a háború kezdetén. Nem patrióta meggyőződésből tette. Azt remélte, ha részt vesz a harcokban, kedvezményeket és anyagi juttatásokat kap, s ezzel javíthat családja nehéz anyagi helyzetén. Néhány hónapnyi frontszolgálat után súlyosan megsebesült, kórházba került, majd leszerelték. Azóta felépült ugyan a sérüléseiből, viszont a poszttraumás stressz tüneteit mutatja és súlyos pánikbetegséggel küzd.
De a hivatásos katonák helyzete sem fekete-fehér. Gyakran hallani az érvet: tudták, mire szerződtek, kötelességük utolsó csepp vérükig védeni a hazát. Csakhogy néhány éve még kevesen sejthették, hogy Ukrajna háború küszöbén áll. Viktor Juscsenko volt ukrán elnök 2008-tól konkrét ígéreteket tett a sorkatonai szolgálat eltörlésére, valamint a professzionális ukrán hadsereg létrehozására. 2013-ban, a Janukovics-éra idején már nem hívták be a katonaköteles korúakat, bár a sorozást továbbra sem törölték el. A katonai hivatás akkoriban vonzó életpályamodellnek tűnhetett -nem kis részben az új hadsereget népszerűsítő reklámkampányoknak köszönhetően-, amely az ukrán átlagfizetésnél magasabb jövedelmet és társadalmi presztízst ígért a fiataloknak. A 2014 márciusában kirobbant kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus azután nem csupán lerombolta ezt az illúziót, de egyúttal véres harcokba kényszerítette a szebb jövő ígéretével becserkészett újdonsült katonákat, köztük sok magyart.
Az utak, amik a frontra vezették az eddigi magyar áldozatokat, sokban különböznek. Ami mégis közös bennük: lényegében kényszerpálya volt mindegyik. A legutóbbi áldozat, Balázs Zoltán történetéről keveset tudunk. A végét ismerjük: a fiatal katona teste ma hazaért szülőfalujába, Királyházára.
